A Béres Gyógyszergyár Zrt. régi partnerem. Már a kilencvenes évek során számos megbízást végeztem számukra (reprezentatív kiadványok, kampányok), s az első – ma is használatban lévő – átfogó arculat, így az ismert logó is az én művem.

Ezen felül a Béres Szőlőbirtok borai közül számosnak az arculatát is magam alakítottam ki.

Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy az elmúlt évek során sikerült annyira megismernem a céget, hogy bizonyos projekteknél már úgymond „félszavakból” is értettük egymást. Ehhez az szükséges, hogy a felszínen túl, egy vállalkozás mögött az embereket, szándékaikat, és ne csupán a mai, de a jövőre vetített céljaikat is értse az ember.

Persze a másik oldalnak is éreznie kell, hogy mire számíthat, s bíznia kell abban is, hogy egy tervező, egy művész azon túl, hogy képes nemcsak megújulni, de arra is, hogy a maga természetes kívülállóságával, a holnapban is gondolkozva közelítsen a feladathoz.

Ha ilyen egy együttműködés, akkor születhetnek igazán előremutató produkciók, melyek szeletenként is komplex módon épülnek be egy cég kommunikációs stratégiájába.

A „megbízás” szóban rejlő kölcsönös „bizalomban” rejlik a titok.

A budapesti székhelyű Béres Gyógyszergyár Zrt. gyártó bázisa Szolnokon épült fel, a város nagy örömére.

A gyáron belül Béres Klárával (és munkatársaival, Hubay Andreával és Bohátka Eszterrel) alakítottuk ki a névadó feltaláló Dr. Béres József emlékszobáit, amely afféle kis múzeumként működik. (Szerencsére korábban még volt alkalmam több ízben is személyesen találkozni ezzel a kiváló emberrel.)

A kiállítás látványterveit, grafikai munkáit és a kiállító vitrineket is én terveztem, sőt egy festményem is látható, amely egy tiszai tájképet ábrázol. (A záhonyi születésű Jóska bácsi a Tisza és a rózsák nagy szerelmese volt.)

Ennek a munkának kapcsán, a szolnoki Tisza-parton sétálva arról beszélgettünk, milyen jó lenne a Tisza-parti sétány környékén egyszer egy szobrot állítani Béres Józsefnek.

Előkerült egy szolnoki térkép, melyből kiderült, hogy a sétánynak nincs személyes névadója, s javasoltam, hogy kezdeményezzék a sétány elnevezését Dr. Béres József névre.

Mint kiderült, a város nemcsak erre volt nyitott, de a környék rendezése, rendezettebb parkká alakítása is szerepelt a terveikben.

Így még abban az évben a terveim alapján egy puritán, letisztult formájú, vésett felirattal készült kő állításával megtörtént a sétány átnevezése.

A köztéri plasztika lehetséges helyét is sikerült a város- és a cégvezetésnek egyeztetni. A városháza és a Tisza-part (immár a Dr. Béres József sétány) között egy majdani, Magyar Rózsák tere elnevezésű, értelemszerűen rózsákkal gazdagon kialakított park központi helye    mutatkozott alkalmasnak a plasztika felállítására. A térhez viszonylag közel eső gyógyfürdő forrása is lehetőséget kínált.

Egy köztéri alkotás elkészítése és felállítása nagy körültekintést és jelentős anyagi áldozatot követel. Ezt a felelősséget a Béres vállalta magára, a városra a park infrastrukturális rendezése, kialakítása hárult.

Egy országos és nyílt tervpályázatot javasoltam, amelyben a részvétel felső korhatára 40 év. Ennek azért volt jelentősége, mert egy fiatal szobrászművésznek mai körülmények között – éppen a köztéri referencia hiánya miatt – nagyon nehéz nívós köztéri megbízáshoz jutnia.

Egyetértettünk abban, hogy ez lehetőség a fiatal művészeknek, egyben kommunikációs lehetőség a cégnek.

A projekt kurátoraként – s magam is alkotóember lévén – kettős szerepem volt: egyfelől a szakmaiságot és a pályázó művészek érdekeit, megfelelő díjazását legalább annyira igyekeztem képviselni, mint a kiíró cég szempontjait, s a pályázat végső célját.

Amit röviden úgy fogalmazhattunk meg, hogy egy, Béres Józsefnek méltó emléket állító, a város egyik közparkjába szervesen illeszkedő, az emberek által szerethető köztéri plasztika létrejötte.

Egy pályázat megfogalmazásában, kiírásában minden szónak nagy jelentősége van, ezért ezt most nem részletezem. Azonban néhány dolgot meg kell említenem. Amellett, hogy a család és a város szempontjait is figyelembe kellett vennünk, ügyelnünk kellett arra, hogy az alkotói szabadságot, valamint azt is szem előtt tartsuk, hogy a végeredmény egy korszerű alkotás formájában gazdagítson egy közteret.

Nem zártuk ki a hagyományos szobor megközelítést sem, ugyanakkor hangsúlyoztuk, hogy elsősorban Béres József szellemiségének kell megjelennie a műben. Emellett külön elvárásként fogalmaztuk meg, hogy egy ivókút funkciót is tartalmaznia kellett a tervnek.

A kút gyógyvize már önmagában is lehetőség az egészségre, a gyógyításra történő utalásra. S az is fontos, hogy szakítva a hagyományokkal, egy köztéri plasztika esetén szerencsés, ha nem csupán passzív szereplője egy térnek, de része az emberek életének.

Feladatom volt az országos pályázat megszervezése, a kiírás alapos elő- és elkészítése, a szakmai zsűri összeállítása. Valamint a pályázók is hozzám fordulhattak kérdéseikkel.

A nyertes számára két millió forint alkotói költséget tartalmazott a pályázat, ezen felül a majdani nyertes pályaműhöz igazodó, jelentős kivitelezési összeget biztosított a kiíró.

A pályázatra első körben látványterveket, koncepció leírást, kiviteli és anyagjavaslatokat vártunk. Már az első öt helyezet is nagyvonalú részvételi díjra számíthatott, amely messze meghaladta az első körben felmerülhető technikai költségeiket. Huszonnyolc színvonalas pályamű érkezett be. A zsűrit Szolnokon tartottuk a helyszín bejárásával kezdve. A bírálók bizottságban a Béres család tagjai mellett a városháza képviseltette magát többek között építész szakértő közreműködésével, emellett Kő Pál Kossuth és Príma Primissima Díjas szobrászművész, Wehner Tibor művészettörténész, a Képző- is Iparművészeti lektorátus munkatársa, valamint jómagam (Futó Tamás), mint az egész projekt gazdája és kurátora végeztük a munkát.

A következő fordulóra már a cég budapesti székházában került sor, ahol az előző forduló első öt helyezetje 1:8-as méretarányú modellel, valamint kiviteli költségvetéssel pályázott.

A pályázatot Miklya Gábor, pécsi szobrászművész nyerte „Cseppben a tenger” című pályaművével: a letisztult, több elemből álló, fehér mészkőből készült plasztikai együttes nagy méretű cseppet, stilizált hullámokat jelenít meg, s az egyik egyszerre geometrikus és organikus tömb foglalja magában az ivókutat.

A mű avatása és felszentelése – az időközben a tervek szerint elkészült parkban – a pályázat kiírását követő évben, 2012-ben megtörtént, nőnek a rózsák is.

(A képeken: a mű, valamint Miklya Gábor, Futó Tamás, Béres Klára és ifj. Dr. Béres József)