Általában a komplex projektekről

Komplex projekt nemcsak egy átfogó vizuális koncepció, cégarculat, reklámkampány vagy egy fesztivál lehet.

Bár általában ilyesmit értünk alatta, mégis inkább arról kell beszélnünk, hogy egy akármilyen kis feladat hogyan illeszkedik komplex módon a nagy egészbe, hogyan bizonyítja azt, hogy maga is fontos része a komplexitásnak.

Az egy is csak a mindenen belül létezik, úgy a minden is a sok-sok egy rendszeréből áll.

(Világegyetem – Világmindenség… látszólag más-más és mégis ugyanaz.)

Tanítványaim figyelmét fel szoktam hívni, hogy ha valaki „mindössze” egy névjegy tervezését kéri tőlük, s egyúttal azt, hogy valami „kis emblémaszerű jel” is legyen rajta, valójában már egy arculatot kér. Egy kicsit a mesebeli kőlevesre hasonlít a történet.

Hiszen egyetlen névjegy is az adott személy, vállalkozás egyik legkarakteresebb vizuális megnyilvánulása, jó színvonalú megtervezése komplex gondolkodást igényel.

Mit láthatunk egy névjegyen? Ha egy jel, logó is van rajta, akkor az máris sűríti a tulajdonosa tevékenységét, személyiségét, és igen fontos alapeleme egy arculatnak. Amint meghatározzuk a  betűtípust, esetleg kiegészítő betűtípust (például titulus, cím, stb. megjelölésére), egyben megadtuk a szöveges kommunikáció betűtípusait, egymáshoz viszonyított arányait, alkalmazási rendjének alapjait. Ha egyéb elemeket (vonalak, geometrikus tipografikai elemek, stb.) és színeket is tartalmaz a névjegy, már az arculat kiegészítő grafikai elemeiről és színeiről is döntöttünk. A fentiek egymáshoz való viszonya egy bármily kis felületen is pedig már az egész arculat stílusát előrevetíti.

Nem hiszek abban, hogy a „honnan jössz – ki vagy – merre tartasz” kérdésből (a szemérmesség és korrektség jegyében) bármelyiktől el lehetne tekinteni, ha komplex gondolkodást és hosszú távra is érvényes gondolkodást vár el tőlünk bárki. Ha valaki kerüli ezek őszinte megválaszolását, nem lehetünk biztosak abban, hogy elképzelései nemcsak a pillanatnak szólnak. Nem baj, de más, egyszerű, profi zsoldos attitűdöt igényel.

Volt szerencsém néhány igazán nagy és komplexnek nevezhető munkát irányítani.

Ilyen volt például 1996-ban a 100. BNV kiállítás kampánya, mely a hagyományos és kiterjedt reklámeszközök (sajtó, tévé, rádió, közterület, szórólapok, stb.) mellett akkor még szokatlan „below the line” elemeket is tartalmazott: a reklámfilm korabeli (XIX. századi) öltözékbe bújtatott szereplői nagy show közepette szálltak alá korabeli stílusú hőlégballonnal az ország különböző nagyvárosainak terein, majd ugyanez a ballon a nyitásra megérkezett, és folyamatosan jelen volt a vásár helyszínén. A nyitónap esti gáláján a 2000 fős fogadást egy látványos gála előzte meg bohócok felvonulásával, lézershow-val, tűzijátékkal. A meghatódottságtól sírt a közönség egy része.

Másik két hasonló projekt volt az Expo Lisabon ’98 és az Expo Hannover 2000 világkiállításokon való magyar megjelenésre a Hungexpo által benyújtott (két nyertes) pályázat, ahol a team kreatív igazgatójaként sikerült elképzeléseimet megvalósítani.

(Más kérdés persze, hogy a valóságban, a további lobbi tevékenységek, anyagi szempontok, stb. folytán rengeteget változott a kivitelezett projekt, nem feltétlen előnyére, ahogy ez lenni szokott…)

Szép és nagy feladatok ezek, de csak abban különböznek (az anyagi vonzaton kívül) a kisebbektől, hogy a komplex gondolkodás ezeknél kiterjedt és átfogó módon meg is valósulhat, testet is ölthetet, míg a kisebbekben csupán benne rejlik ez a lehetőség.